Hát persze,hogy igen.Sose fogtam még kezembe horgászbotot-a kíváncsiság viszont gyorsan győzött a”félelmem”felett.”Nekem kell elkészíteni a csalit.!”-mondta szigorúan Apám.Paprikás-mézes kenyérgyurmát kèszítettem-nagyon-nagy örömmel.Nem tudtam,mi vár rám,azt se,hogy hova megyünk.Sose fogtam horgászbotot se kezeimbe-de ez is kellemes izgalommal töltött el...Apa kézenfogott és elgyalogoltunk a helyi kis folyóvízünkhöz,akit-Zagyvának hívnak.Már gyermekként is elvarázsolt,megérintett a Természet.Azok az illatok,mik terjengtek a levegőben,a mező zsongása,melyet néhány tücsök ciripelése,sáskák,szöcskék különböző zenéje,a madarak sokszínű csivitelése már első találkozásunkkor megbabonázott.!De nemigen volt időm ábránozni,nézelődni,mert egy érces,kemény hang zökkentett vissza a Valóságba:Megérkeztünk!No,gondoltam-mindjárt megmutatja apa,hogyan kell hoorgászni!Nyakig érő fűben küzködtem előre magam apa nyomdokába,náddal,csípős csalánnal nemigen törődve.És akkor megpillantottam.Gyerekfejjel még nem sejtettem,mit jelent ez.Nem tudhattam,hogy életem egyik legmeghatározóbb napja volt és azt se,hogy ez bizony egy Életre szóló érzés.Ott hömpölygött előttem a víz,viszonylag lassan,valami megmagyarázhatatlan hívogató nyugalmat árasztva.Egy-két kis kósza örvény,a víznek meghajló,imbolygó vízinövények játszották különös táncukat,meg-megbotasztva ezzel is a vîzre vetődő napsugarakat.A tettek mezejére lépve újból megszólalt apám hangja:”Na tessék fiam!Itt a horgászbot.Szèpen,finoman,ejtsd be a bízbe az úszót-és ne vedd le a szemed róla!”hangzott mély,de szelíd hangja.Megfogta a kezem és mintegy vezetve segített az első mozdulatokban.Újra és újra,ahhogy a víz ritmusa hozta.A fejemben,lelki szemeim előtt a víz tükre alatt szinte láttam,hogy az apró kenyérgalacsin ott bukdácsol a víz alatt vizinövények,cikázó különböző színes halak között.Az álomvilágból ismét apám érces hangja rángatott vissza a valóságba:”Figyelj!Ott a hal!”És valóban,az úszó a sodródás közben elkezdett remegni és szép lassan elmerült a víz alá.”Most!”-hallottam a hangot.Cselekedtem,de gyakorlatlan,ügyetlen mozdulataim nem hozták meg a várt sikert..”Sebaj!Próbáld újra!”-hallattszott a hang.Próbálkoztam.Megismétlődött az előző történés.Már az ötödik újracsalizásnál tartottunk,újra bepottyant a szokott helyére a galacsin,mikor kisvártatva megszólaltam:”Apa,elakadtam!”,akartam mondani,de nem volt időm kimondani teljesen,mert a zsinór végén valami elindult és igencsak tiltakozott a történtekért!Következő pillanatban ezüstösen megvillant,cikázott előttem egy nyúlánk,hosszúkás testű,számomra ismeretlen hal.!”Domolykó!”Hallottam a még fel sem tett kérdésemre a választ.”Na,szépen,óvatosan emeld ki!”-mondta az apu.A szívem a torkomba dobogott,nehéz leírni,amit éreztem.Valami véglegeset,szívig-lélekig hatolót.Kellemes bizsergés-borzongás járta át a testem,gyermeki szívem elöntötte a szeretet óceánja.Egy olyan szereteté,melyet minden horgász-palánta érez azon a bizonyos első alkalomkor és eltökéli magában e gyönyörű hobby iránti vonzódást.
De visszatérve a domolykóra.Lettetük a fűbe,a tanító kéz óvatosan kivette a szájából a horgot ,s a rövid megsüvegelés után ezt mondta:”Engedd vissza szépe Te fiam-Te add vissza a szabadságát!”Én kissé félve-tétovázva
nyúltam az erősen szabadulni vágyó halhoz,de apám biztatott:”Ne félj tőle!Hidd el,Ő sokkal jobban meg van ijedve!”.Így már erőt vettem magamon,két kezemmel óvatosan visszasegítettem a halat.És akkor éreztem borzas gyerekfejjel,hogy nem akarok innen hazamenni,minden szabadidőm itt szeretném tölteni.Láttam és éreztem is apám mosolyát-amit a mai napig előttem van.Mindig beleborzongok ebbe.
Telt-múlt az idő-egyre több időt töltöttünk,töltöttem a vízparton.És mint minden
horgászpalántát,engem is érdekeltek a különböző halfajták,horgászatuk módszerei és
nem utolsósorban vízi barátaim viselkedése,szokásai.Egy alkalommal,mikoris kimentünk
a helyi kis kavicsbánya tóra egyre jobban megbabonázott ez a hely.Igaz,Ő”csak”egy
állóvíz,de lenyűgözött már az első alkalommal.Hogy miért?Mert gyönyörű,vadregényes,fákkal
körülölelt,kristálytiszta vízű tó volt.El se tudtam képzelni kölökfejell,hogy van ilyen.Valahol úgy
is tekintettem erre a tóra,mint egy hatalmas akváriumra,nagyon mélyre le lehetett látni és hatalmas
Élmény volt figyelemmel kisérni a víz alatti életet.Itt töltöttük szabadidőnk nagy részét,itt ért a legtöbb és legszebb horgászélmény.Itt váltam kissrácból kamasz gyerekké,majd szèp lassan felnőtté.
Nekem ez volt a”szórakozó”helyem,nem nagyon jártam sehova-korholtak is emiatt elég sokat a szüleim...Itt vettem észre elsőként,bizony a pontyokon és a keszegnépségen kívül bizony mások is
lakják ezt a titokzatos helyet.Pont kapásra várva ültünk a bot mellett.Sose voltam viszont olyan horgász,aki képes órákat várni-nézni a kapásjelzőt egy-egy ponty,vagy keszeg reményében..Így történt,hogy sétám,”cserkelésem”közben megláttam valami szokatlant a vízben.-Mi lehet ez?Kérdeztem magamban.Első pillantásra egy vízben lévő faágnak hittem,de ahogy jobban megnéztem
ez a “valami”nagyon is élt!Észrevehetett,mert megmozdult,elkezdte mozgatni az úszóit,pár másidpercig még mozdulatlanul állt és gyorsan elúszott.Ez a titokzatos,nyúlánk.pettyes-foltos,nagyfejű hal gyönyörű színekben pompázott.Csuka volt.Onnantól kezdve nem érdekelt különösebben más halfaj horgászata.Csak a csuka.Megszállottá váltam.És amikor megkaptam az első kanalakat,twistereket,már nem volt visszaút.Beszereztem-akkoriban még nagyon kevés volt-egy Rapala Floatingot.Ennek szellemében igen nagy becsben tartotam e híres kis fahalat.Aztán jött a többi-mert ilyenkor már nincs megállás-rabja lettem a ragadozó halaknak.
